2017. júl. 25.

2.rész - Évnyitó

Sziasztok!
Egy nagyon jó nap áll mögöttem! Elkezdődött a tanítás, és ma volt az évnyitó. Persze, nem a suli volt jó a napomban, de ezt gondolom ti is sejtitek. Inkább az osztályom tetszik. Na de térjünk is a lényegre, megpróbálok érthetően mesélni, ne maradjatok le ;)

Reggel korán keltem, már 7, fél 8 körül. 9-kor kezdődik az évnyitó, és szeretnék jól kinézni legalább az első napon. Utána már mindegy, de az első benyomás az nagyon fontos. Ezt jegyezzétek meg ti is, sok minden függ az első benyomástól. No de mindegy is, felvettem az ünneplőm, és a suli egyennyakkendőjét, majd megigazítottam a hajam. Szerencse, hogy rövid a hajam, így nem sok mindent kell vele csinálni. Legalábbis reggelente.

Egy kiadós reggeli után elindultam otthonról, és nagyon reménykedtem, hogy fél óra elég lesz odaérni. Szerencsére elég lett, és már negyed órával kezdés előtt ott voltam. Bementem a suliba, és csak reménykedtem, hogy nem én értem be elsőnek, mivel akkor totál eltévedtem volna. Szerencsém volt.
A tegnapi szőke herceg már az egyik terem ajtajának dőlve dudorászott, és a másik ajtónál két lány, egy alacsonyabb, hosszú narancshajú, és egy barnabőrű, rövid feketehajú lány állt. Választanom kellett... Hát, inkább csak egy ember előtt égetem le magam, így a szőke herceget választottam.
- Ne haragudj, új vagyok itt, merre kell menni az évnyitóhoz?
- Ó, egy kilencedikes! Gyere be a DÖK terembe, és akkor megmondom, melyik teremben gyülekeztek. - elindultunk be a terembe. Mikor beértünk, eszembe jutott, hogy valamiről szólnom kéne.
- Ami azt illeti, tizedikes vagyok. Csak eddig magántanuló voltam, és... - a szemébe néztem miközben mondtam, és... wow. Az agyam leblokkolt. Megszűnt létezni. Még senkit nem láttam, akinek ilyen mély, gyönyörű arany színű szemei lettek volna. Ami azt illeti, arany szemszínű emberrel se nagyon találkoztam még. De ő... Wow.
...és ott lesz az osztály. Így érthető? - Oops. El is felejtettem, hogy figyelnem kéne. Semmit nem hallottam abból, amit mondott. Ahj, most kérdezhetem meg újra.
- Ne haragudj, elbambultam, elismételnéd légyszi?
- Ohh, persze. Most figyelj, rendben? - rámmosolygott. Azt hittem mérges lesz, de nagyon barátságos volt velem. Bólogattam, most nagyon figyelni fogok rá- Szóval, a tizedikes osztály terme a szemben lévő terem. Mondták, hogy egy félig új diák fog érkezni, úgyhogy vártam rád. A szekrényed a 012-es ajtajú. Ez azt jelenti, hogy a földszinten a tizenkettedik szekrény. De meg fogod találni, a terem mellett lesz, és számozva vannak a szekrények. Tessék, itt a kulcs. - a kezembe nyomott egy teljesen átlagos, sima kulcsot. Na majd otthon kidekorálom. - Egyébként, én is osztálytársad leszek. Szóval ha gondolod itt megvárhatsz, aztán közösen kimegyünk majd az udvarra a nyitóünnepélyre. De át is mehetsz a termünkbe, és majd akkor mehetsz a lányokkal.
- Köszönöm, ööö...
- Nataniel. Így hívnak.
- Oh, köszi, szóval köszönöm Nataniel, hogy segítettél eligazodni. Szerintem odamegyek a lányokhoz, aztán majd követem őket.
- Rendben. Ha bármi gondod lenne, itt megtalálsz.
Kimentem a teremből. Ez a pasi... Mi is volt a neve? Jaaa, Nataniel. Hát, mit ne mondjak, szuper dögös. Mutatok is nektek egy képet róla. Még szerencse, hogy a suli oldalán minden diákról van egy fotó, így meg tudom nektek mutatni, csak hogy tudjátok, mennyire állati helyes pasi.



Szóval... ott tartottam, hogy átmentem a lányokhoz.
- Sziasztok!
- Hali! Eltévedtél, kislány? -ezt a fekete hajú lány mondta. Eléggé megijedtem a goromba stílus miatt.
- Nem igazán. Azaz, nem hiszem. Nataniel azt mondta, ide kell jönnöm, ez az osztálytermem.
- Ahha, akkor te vagy az új csaj! De totál máshogy nézel ki mint a sulis képeden. - Oh, igen, olyan rólam is készült. Még az első napokban, amikor emiatt külön egyszer bejöttem. Utána 2 nappal utaztunk Japánba. Ez az enyém:



- Igen, szeretem változtatni a hajam. Minden hónap elején máshogy vágatom, és néha festetem is. -erre egyébként elég büszke vagyok, majd egyszer megmutatom, milyen stílusaim voltak már. Igazából, az emóstól a hippiig minden stílust kipróbáltam már, és még tervezgetek újabbakat is.
- Wow. Egyébként Kim vagyok. Ő meg itt Iris.- odahúzta magához a hosszú, narancs hajú lányt, akit ezek szerint Iris-nek hívnak. - Elég szótlannak tűnhet, de am jófej csaj.
- Hali! Iris vagyok, ahogy azt Kim mondta. Remélem, jóban leszünk!
- Örülök a találkozásnak! A nevem Maya. Remélem befogadtok!
- Elég fura vagy. Ez tetszik. Na gyere, menjünk ki, általában ott gyülekeznek az emberek. Mi is csak azért maradtunk benn, mert vártuk Natot. De úgy néz ki, sose végez a melóval. Gyere, nehogy elvessz.
Követtem őket az udvarra. Itt kellett bejönni a suliba, de most nagyjából 30 ember volt már ott, ami az előző nullához képest sok. Senkit sem ismertem, de Kim odavezetett egy csapat lányhoz.
- Sziasztok! Ő itt Maya, a magántanuló csajszi. - Öt lány volt körülöttünk, plusz Kim és Iris. Na meg persze én.
- Sziasztok! Maya vagyok, örülök a találkozásnak!
- Hali! Rosalya vagyok. Wow, nagyon menő a hajad! Honnan jött, hogy rózsaszín legyen? -el is felejtettem, hogy itthon nem átlagos a rózsaszín haj. Kint, Japánban azon se lepődik meg senki, ha cosplayben megy ki valaki az utcára. Ha nem tudnátok, a cosplay az, amikor valaki beöltözik egy karakternek.
- Hát,kint Japánban tök normális volt, és a legjobb barátnőim azt mondták, szerintük jól állna rajtam. Úgyhogy kipróbáltam, és megtetszett, aztán most megint ilyen lett. De holnap megyek átfestetni.
- Nemááár, nagyon jól áll! Főleg a gyönyörű világoskék szemeiddel! Ilyen árnyalatot még nem is láttam!
- Persze, mivel kontaktlencse. Azokat is sűrűn váltok.
- Ohh, így már világos. Mindenesetre, nagyon jól áll. Milyenre csinálod meg holnap?
- Igazából, arra gondoltam, hogy világosbarna lesz most. Itt annyira nem kedvelik a különlegesebb színeket, úgyhogy maradok annál.
- Milyen kontaktlencsével? Am Melody vagyok, DÖK tag. Örülök a találkozásnak. - úgy látszik, Rosalya-n kívül más is tud beszélni. Pedig már azt hittem, mind ilyen halk, visszahúzódó fajta.
- Világosbarna lesz holnap, de egyébként mindennap változtatom. Mikor milyen kedvem van. - olyan fura nekem még mindig, hogy ez nektek furcsa. Mármint, mi a baj azzal, hogy folyton változtatok? Írjátok már le légyszi, mert ezt tényleg nem értem :D Köszi :3
- Hol festeted a hajad? Én is ki akarom próbálni a kényesebb színeket, de nem tudom, hol tudják jól megcsinálni. Egyébként a nevem Peggy, suliújság szerkesztő. -egy újabb osztálytárs, gondolom. A suliújságot szerkeszti. Tudjátok, ez mit jelent? Jó kis pletykákat. Remélem szeretitek őket, mert én nagyon.
- Van a helyi plázában egy aranyos kis sarok, ahol van egy fodrászat. Elég eldugott, de nagyon jól dolgoznak, és rengeteg felszerelésük van. Én ott szoktam. Megbízható, gyors és olcsó. - ezt egyébként nektek is ajánlom. Nagyon jó kis hely, és tényleg elfogadható áron dolgoznak.
- Egyszer elkísérsz majd oda? - ezt már Rosalya mondta. Mikor válaszolhattam volna, Melody a szám elé tette a kezét.
- Jön az igazgatónő, majd a beszéd után folytatjuk.

Az igazgatónő beszéde nagyon unalmasra sikerült. Ugyanolyan volt, mint bármelyik másik sablon beszéd. Azt pedig ti is el tudjátok képzelni, hogy mennyire nehéz egy olyat végig állni. Minimum 3-4 évnyitón már ti is túl vagytok.
A beszéd után Kimmel és Violával bementünk a terembe. Egyébként majd megmutogatom nektek, ki kicsoda, csakhogy el is tudjátok képzelni a storyt :D Majd nyitok nektek egy galériát.
Szóval visszamentünk a terembe. 3 osztályfőnöki óra következett. Még nem is mondtam, az osztályfőnökünk Mr.Faraize, a töritanár.
A terembe utolsóként értem be. Hát, nem kell mondjam, minden hely tele volt, kivéve 2 szék. Két fős padok voltak. Volt egy hely a hercegem mellett, meg volt egy hely egy vörös hajú ijesztő pasi mellett is. Egyik hely se volt szimpi. Higgyétek el nekem, nem a pasikkal volt a gond, csak az egyik hely második padban volt, az túl közel van, a másik utolsóban, onnan nem látok jól. Hát, a második sorban lévőnél döntöttem. A herceg mellett. Tudom, hívhatnám Natanielnek is, de már ehhez hozzászoktam. Remélem nem gond nektek :D
Szóval odamentem hozzá.
- Hali! Ez a hely szabad? - olyan furin nézett rám, mintha elfelejtette volna ki vagyok.
- Hey, csajszi! - kiáltott oda hozzám Kim. - Gyere ide hozzánk, majd Lys átül Castielhez! - Ahogy odafordultam, egy ezüst hajú pasi állt éppen fel a helyéről. Ő is egész helyes volt. A hajvége szürkére volt festve, ami bevallom, nagyon jól állt neki. Ahogy elmentem mellette, egy gyors bocsánatkérés kíséretében leültem az új helyemre, ezúttal Rosalya mellé.
- Ne aggódj, nem kell fiú mellett ülnöd. Persze ha tetszik a Nat melletti hely, nem tartunk vissza. - itt láttam az arcán, hogy arra gondol, amire mind gondolunk. Nat helyes. Ki ne akarna mellette ülni?
- Tökéletes lesz nekem itt. De nem gond?
- Dehogy, ne aggódj. Lys nagyon jól kijön Castiellel, a vörös hajú sráccal. Igazából ő az egyetlen, aki... -itt folytatta volna a mondatot, de könyvcsapkodásra lettünk figyelmesek, meg krákogásra.
- Csendesedjenek el, kérem! Az óra elkezdődött. Amber, kérem ne most sminkelje magát. Viola, hagyja abba a rajzolást. Peggy, ne most kamerázzon. Nincs utolsó selfie Lisa... Huh... Azt hiszem ennyi. Köszönöm a figyelmet. - ezt mind egy szuszra hadarta el. Egyébként, ha nem jöttetek volna rá, ez az ofönk volt. Kezdődnek az órák. - Emberek, rengeteg megbeszélnivalónk van. Először is, mindenkit üdvözlök újra az iskolánkban. Másodszor, idén, mivel már tizedikesek, sokkal többet kell majd tanulniuk mint tavaly. Remélem ezzel mind tisztában vannak.
Következő dolog. Jött egy új diákunk. Maya Menzer, kérlek fáradj ki a táblához, és szólj egy pár szót magadról.
Kimentem a táblához, ahogy kérte. Izgultam kicsit, nem vagyok én ilyenekhez szokva.
- Hát, a nevem Maya Menzer, ahogy azt a tanár úr is elmondta. Eddig magántanuló voltam, mert Japánba utaztunk, és onnan ugye nem lehet mindennap bejárni. Aztán mikor hazaértünk, annyira bejött ez a módszer, hogy az évet végigvittem magántanulóként. Mit mondjak még... Nulladikba jártam, úgyhogy lehet, hogy egy évvel idősebb vagyok nálatok. Ennyi.
- Valaki szeretne valamit kérdezni Mayától? Igen, Amber?
- Mennyi idő gondozni a festett hajad? Látom, nem töredezik, pedig a festék tuti tönkreteszi. -Mindekit a hajam érdekel... Ezt tényleg magyarázzátok már meg légyszi, miért ilyen fura..
- Mivel nem hinném, hogy ez sok embert érdekel, szünetben ha gondolod megbeszélhetjük. - bárcsak meg tudnám nektek mutatni azt a sértődött fejet, és kíváncsiságot, amit akkor láttam rajta... de nem tudom megmutatni. Kár érte.
- Rendben, még valakinek kérdés? Igen, Ros?
- Milyen volt az előző sulid?- Itt nem igazán értettem mire gondol. A nulladikra, vagy az általánosra.
- Hát... Általánosba az ország másik felében jártam, és ugyanott voltam nulladikban is. Csak aztán miután hazajöttünk Japánból, ide költöztünk.
- Igen, Iris?
- Miért költöztetek?- Nem igazán értem, ez miért fontos kérdés, de megválaszoltam.
- Apum előléptették, és ide helyezték át.
Még volt kb. 3-4 kérdés, de azok már annyira nem fontosak.
Ros nagyon sok kérdést akart feltenni, úgyhogy ő miután leültem a padban folytatta a kérdezősködést.

Mikor kicsöngettek óráról, Rosaly-ékkal kimentünk a mosdóba. Mikor kiértünk, megláttam Ambert. Utoljára mentem volna be a mosdóba, de inkább kinnmaradtam, és odamentem hozzá.
- Szia! Akkor tényleg érdekel amit kérdeztél, vagy csak húzni akartad az órát?
- Ohh, te vagy az? Igen, tényleg érdekelne. Nem azért, az én hajam is tökéletesen van ápolva, csak kíváncsi vagyok a szegényebbeknek mi kell hozzá.
Eléggé meglepett a válasza. De úgy voltam vele, nem árthat ha kicsit beszélek vele. Miután mindent elmondtam, egy hümmögés kíséretében otthagyott. Elég fura egy csaj.
Mikor Rosaly-ék kijöttek, visszaindultunk a terembe. Bent az asztalomon 2-3 A4-es lap várt. Menza beiratkozás, tanulószoba, szakkörök, stb. Igazából csak a rajzszakkör érdekel, meg ha van, akkor az extra zeneórák.

- Hé, mit nézegetsz? -észre sem vettem, hogy Rosaly észrevette a papírt.
- Semmi fontosat.
- Naaa, mutasd. -kénytelen voltam megmutatni neki.
- Hmm... menzás leszel?
- Dehogy! Tökéletesen elvagyok azzal, amit én csinálok otthon magamnak.
- Miért, szüleid nem főznek?
- Nincsenek itthon jövő nyárig.
- Ohh, értem. A szakkörökkel hogy állsz? Melyikre fogsz menni?
- Az énekkarban, rajzszakkörben, és az extra kémiában gondolkozom.
- Kémia? Miért pont kémia?- Ezt már nagyon sokan kérdezték tőlem :3 Pedig szerintem egyik legjobb tantárgy.
- Imádok robbantgatni. Meg minden kísérletre tök jó visszaemlékezni.
- Akkor ezt a szakkört hanyagold... Csak extra magolnivalót kapsz. Nem kísérleteznek soha.- Itt elgondolkoztam, hogy mi értelme olyan kémia szakkörnek, ahol nincs kísérlet?? A kémiát a legjobban kísérleteken keresztül lehet megszerettetni az emberekkel. Hogyhogy itt mégse az van?
- Ohh, köszi. És milyen az angol előkészítő?
- Felkészít a közép-, illetve felsőfokú angol nyelvvizsgára. Viszonylag sokan jelentkeznek.
- Köszi, akkor arra megyek. Meg a rajzszakkörre is. Köszi a segítséget.
- Nincs mit.- Rám kacsintott, olyan kedves velem :3 - Hisz barátok vagyunk, nem?
- De. Barátok.
Lepacsiztunk egyet, majd visszafordultunk a tanárhoz.

Mikor a sulinak vége lett, Rosalyval, Irissel és Kimmel még kicsit beszélgettünk, aztán hazamentem.

Mára ennyi volt :3 Holnap jövök a folytatással, és ha minden jól megy, hétfőtől majd világosbarna hajjal megyek iskolába.

Remélem tetszett a napom :D Ha igen, jelezd kommentben, vagy írj egy üzit ;)

Egyébként... gondolom észrevettétek, hogy megváltozott a design egy kicsit. Remélem ez is tetszeni fog. <3 

4 megjegyzés:

  1. Jujszi, nagyon tetszik ^_^ Olyan jó ez az írásmód, nagyon bejön. :D
    És, hogy miért furcsa az ilyen különleges színek használata? :D Mert nem vagyunk hozzászokva, bár engem úgy különösebben nem érdekel, ha az illető úgy jól érzi magát. :D De a biztos, hogy sok szempár rászegeződik. :D
    Várom a folytatást. ^_^

    xoxo,
    Wia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, innentől próbálom csak jobbra, és jobbra, minél izgisebbre.
      A válaszodat meg köszönöm, igen, valószínűleg csak furcsa, pedig szerintem nagyon jól tudnak kinézni a különlegesebb hajszínek. Majd mutatok is képet Mayáról, a rózsaszín hajával, meg majd a következővel is ;)
      Remélem a következő részt is élvezni fogod <3

      Törlés
  2. Szia! :)

    Az egész szövegszerkesztés olyan, mintha a játékban lennénk! Tetszik! :D
    A képet is nagyon jól megszerkesztetted, az a kékes-lilás szín nagyon bejön.
    És igen, első napok... Jaj istenem, néha újraélném a gimit, de azért mégis jobb, hogy kellemes emlék :D

    A hajas történet is igen jó, így érthető, miért nézünk ki mindig máshogy.


    xoxo,
    Vanessza


    U.i.: mivel nem vagyok már gimis, az "öreg" kategóriába tartozom, és a szemem sem a régi, így ha jó tanácsként elfogadod, egy kis térközt tehetnél a mondatok közé. Nem tudom, blogra írsz-e egyből, vagy Wordbe szerkeszted, de Wordbe be lehet állítani és úgy lehet másolni blogra, ahol a szerkesztések megmaradnak.


    U.i.2: nem tudom, direkt vagy véletlen, de valahol az eredeti karakterneveket írtad, valahol a magyart :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy a játékra emlékeztet, nagyon próbálkozok hű lenni hozzá.
      Simán jegyzettömbbe írom, mert hallottam olyanról, hogy a Wordot nem nagyon szereti a blogger, de megpróbálom ;)

      A karakternevek pedig... Hát, ember vagyok, én is tévedhetek... :')

      Köszönöm a hozzászólást, próbálom orvosolni a problémákat az új részektől.
      Remélem tetszeni fog a többi is.

      Xoxo,
      Vicky

      Törlés