5.rész -Ezt elcsesztem

Sziasztok! Íme itt is van a mai napom, hát, elég vegyes volt, de beszéd helyett inkább itt van. Olvassátok 💖

Reggel az órámra keltem. Nagyon fáradt voltam, ami nem csoda. Egészen 3-ig a kottákat bújtam. 3 teljes dalt megtanultam fejből, és nagyjából 3 másiknak megvan a dallama. Lys nagyon sokat dolgozhatott miattam, mindegyik kottába be van írva hogy mint háttérénekes mit kéne beénekelnem. Őszintén szólva, szerintem nagyon nem az én hangomhoz lettek írva, de bízom Lys döntésében. Majd ma meglátjuk.
Kimentem reggelizni, majd megetettem Sofie-t. Alig volt energiám összeszedni a táskám, márpedig ma már cuccokat is kell vinni. Első tanítási nap, és én hulla vagyok. A fejemben kavarogtak a dalszövegek, a dallamok, és még egy pár dolog. Elindultam az iskolába abban a reményben, hogy az odaúton valamennyire felébredek. Gondolhatnátok, hogy miért nem ittam egy kávét, egyből jobb lenne, erre pedig olyan egyszerű a válaszom, hogy nem kávézom. Valahogy nem a stílusom. Mire beértem a suliba, csak még fáradtabb lettem. Vonszoltam magamat, mintha valami hulla lennék.
Bent a suliudvaron megláttam Ros-t. Mintha keresett volna valakit. Ahogy észrevett engem, egyből elkezdett szinte futni felém.
- Maya! Végre itt vagy! Már kerestelek.

- Szia Ros! Miért kerestél? - elásítottam magam.
- Tegnap miért nem hívtál? Miért nem írtál? Akartam volna tudni, hogy ment a próbájuk. Meg hogy miért hívtak oda, és miért akartak hallani énekelni.
- Figyu, Ros. Elmondok neked mindent, csak menjünk be és üljünk le, különben összeesek.
- Úristen... Rosszul is nézel ki. Menjünk. 
Bent a teremben alig lézengett pár osztálytárs. Aki meg benn volt az vagy a padon feküdt, vagy rendezgette a tanszereit.
Ros egyből elkezdett faggatni, én pedig mindent részletesen elmondtam neki.
- Wow! Szóval akkor te leszel az... Engem is meghallgattak, de azt mondták, hogy az én hangom nem olyan, amilyet keresnek. Viszont... lehet rossz ötlet volt eddig fenn maradnod. Olyan vagy, mint egy zombi. 
- Tudom... De nem akarok csalódást okozni. Mellesleg... Holnap ráérsz délután? 
- Igen. Miért? 
- Szeretnék venni egy gitárt, egy könyvet hozzá, amivel tanulhatok, és kéne egy új hangfal.
- Ohh... Hát, én ezekhez nem igazán értek. Nem lenne jobb Castiellel? 
- Nem akarom, hogy megtudja. Meglepinek szánom. 
- Értem. Hát, sajnálom, de én nagyon nem értek ehhez. Viszont szívesen elmegyek veled. 
- Ahj... Lehet tényleg Castiel kéne. Viszont tuti kinevetne ha megtudná, hogy nem értek hozzá.
- Mihez nem értesz, Mayo?
- Cassy?! Megijesztettél!
- Mayo? Cassy? - Ros elnevette magát. - Huh... Srácok, veletek meg mi van? 
- Úgy látom, Mayo ezt a kis részletet kihagyta a beszámolójából. Tudod, tegezőviszonyba kerültünk. - Leírni nem lehet, milyen perverz mosoly kíséretében mondta ezt ki, és a végénél elengedett egy kacsintást is felém.
- Maya... erről még beszélünk. Viszont most akarsz valamit kérdezni Castieltől, igaz? 
- Ööö... Igen. 
- Mondd. Nem érek rá egész nap. 
- Cassy... Holnap délután segítenél venni nekem egy gitárt? Meg hozzá valami oktató könyvet. Meg még pár apróságot. 
- He? Minek neked gitár? 
- Hát... Nem szeretnék teljesen haszontalan lenni. Ha újratanulom, még egy dologgal besegíthetek nektek. Régebben tanultam gitározni, de azóta nem nagyon emlékszem semmire. Szeretném megint elkezdeni. 
- Hát kislány, elég elfoglalt ember vagyok. Ez nem lesz olcsó mulatság. De ma a próbán meggyőzhetsz, hogy szakítsak rád időt.
Mire válaszoltam volna, már eltűnt. Visszanéztem Rosra, aki egy elég rejtélyes mosollyal bámult rám.
- Maya... Ugye ti ketten...? 
- Nem, nem az van amire gondolsz. Viszont nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ha nem gond, óra kezdetéig lepihenek. 
- Dehogy, pihenj csak. Ezt még valamikor megbeszéljük.
Ledöntöttem a fejemet a padra. Vajon mit akarhat Castiel? Nem tudok neki mivel fizetni. De muszáj eljönnie segíteni. Rosnak igaza van, nélküle nem fog menni. Márpedig nekem profivá kell válnom a lehető legrövidebb idő alatt. Régebben nagyjából 6 évig gitároztam, az azért segíteni fog, de kell valami, ami visszahozza az emlékeket. Meg egy erősítő se ártana. Meg pengető. Igazából keverőpult kéne, csak azt nem tudnám kezelni. Pedig azzal tuti nagy hasznomat vennék. De maradok a gitárnál. Nagyon remélem, hogy hamar visszajönnek az emlékek, szeretnék megint jól gitározni. Régebben verseny szinten csináltam, csak aztán költözésnél az előző lakásban felejtettük a gitárom, és anyuék úgy döntöttek, hogy megleszek nélküle, én pedig amúgyis untam, úgyhogy nem vetettem velük újat.
Ezeregy ilyen, és hasonló gondolat járta át az agyam, amikor csengőre lettem figyelmes. Basszus... becsengettek, és egy percet sem aludtam.
Az első órákra egyáltalán nem emlékszem, egész végig azzal voltam elfoglalva, hogy ne aludjak el, és végül se az órára nem figyeltem, se nem aludtam. Szóval, semmit nem nyertem, csak vesztettem. De legalább megpróbáltam.
Aztán eljött az utolsó óra. Történelem az osztályfőnökkel. Erre az órára már egészen kipihentem magam, de hiába, így se tudtam figyelni. A próba járt az eszemben, hogy miket fogunk gyakorolni, hogyan fogom énekelni, mit fogok csinálni, stb. Tulajdonképpen csak akkor nem járt ezen az agyam, amikor Ros-sal beszélgettem. Aztán, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő, hirtelen felment az adrenalin szintem. Sokkal jobban izgultam, mint tegnap.
Elindultam az ajtó fele, amikor észrevettem Lys-t.
- Szia, Lys! 
- Szia, Maya. Ohh... Elég rosszul nézel ki. Jól érzed magad?
- Hát... csak fáradt vagyok. Majd elmúlik.
- De ha rosszul vagy, inkább szólj...
- Rendben.
Bementünk a pincébe. Én a kottákat nézegettem, amíg ők összepakoltak, mivel Lys megint leállított, hogy ne segítsek, nem kell. Nagyon cuki tőle, de azért én is képes lennék rá. De legalább addig van időm átnézni. Mikor minden összeállt, odaálltam a mikrofonomhoz.
- Na kislány, mennyi megy?
- Hát, 3-nak tudom nagyjából a szövegét meg a dallamot, 2-nek megy a dallam, és a többit meg csak átnéztem. 
- Te jóég, Maya, mikor volt neked ennyi időd? 
- Hát... fenn voltam 3-ig és tanulgattam.
- Nem vagy normális, kiscsaj. Na de akkor halljuk. Melyik megy? Azt próbáljuk először.
- A "Te bajod" az egyik, a másik a "Nem megyek utánad" meg még megy a "Ha tudnád".
- A másodikat nekünk is kell még gyakorolni. Akkor legyen az. Kész vagy, Lys? 
- Mehet.
Castiel beszámolt, majd háromra elkezdte. Az elején csak zene volt, meg nekem be volt írva pár sor, amit amolyan háttérszövegnek rá kellett énekelnem. Hát, én megpróbáltam. Igazából, szerintem egész jól ment.
Ezután jött a rémálom...
Elkezdődött Lys része. Énekelte, majd amikor az én részem jött, megszédültem, és kihagytam a sort. Gondoltam, nem baj, majd a következő. Amit szintén kihagytam. Annyira fáradt voltam, hogy nem láttam a szöveget, és nem hallottam Lyst. Arra figyeltem csak fel, hogy Cas megfogott, amikor már dőltem fel.
- Hé, Mayo, veled meg mivan?!
- Maya, jól vagy? Hé, Maya, válaszolj! - Lys mintha nagyon aggódott volna. Pedig semmi gáz...
- Én... sajnálom, csak... fáradt vagyok.
- He? Ez most komoly? Kislány, ne csináld ezt! Nem vagy normális! A francnak maradtál fenn addig! Megmondtam, nem? Szükségünk van a hangodra! Basszus, most így még haza se mehetsz! Ügyes vagy...
- Nyugi, Castiel! Maya, tényleg butaság volt eddig fenn maradnod emiatt... Le kéne pihenned. Félek így hazaengedni téged...
- Gyere, te szerencsétlen barom.
Castiel felemelt és beleültetett egy régi kanapéba, ami itt maradt valamiért a pincébe a sok más szemét között. Pedig még egész jó állapotban volt. Tény, hogy nagyon fáradt voltam, de nem éreztem, hogy ennyire. Brutálisan szégyelltem magam... Szomorú voltam, amiért nem énekeltem.
- Figyu kislány, mi folytatjuk a próbát, te meg aludj. Ha végeztünk, Lys hazakísér. Én ma nem érek rá. 
- Tényleg? Castiel... Ma én se érek rá. Sietnem kell haza. 
- Hát, akkor kislány nagyon vigyázol hazafele. Jobban, mint bármikor. Most pedig alszol. 
- Rendben... Sajnálom. 
- Ne sajnáld! Legközelebb ne legyél szerencsétlen, és meg van oldva.
Lepihentem, ahogy kérték, aztán hallgattam a próbát. Nagyjából két és fél órás volt, de egy pillanatot sem aludtam. Leginkább a lelkiismeretem, és a gyönyörű zene miatt. Nem hiszem el... Pedig tényleg segíteni akartam nekik. Ide akarok tartozni. Ez nekem való. Erre teljesen elcseszem.
A próba végénél, mikor már mindent elpakoltak, kikísértek a teremből.
- Maya, ma pihend ki magad. Ne vedd elő a kottákat, csak pihenj. Értetted?
- Igen, Lys. Viszont... Cassy. Akkor holnap ráérsz délután? 
- Azt mondtam, ára van, nem? 
- Mit szeretnél érte? 
- A szerdai próbán fitt leszel, és rendesen csinálod. A gitározást meg nem elhanyagolni. Ha segítek megvenni, használod is. Felfogtad?
- Igen! Köszönöm szépen!
Elképzelni nem tudjátok, mennyire boldog voltam ettől a kijelentésétől. Elkísér azok után, amit ma csináltam. Ahogy láttam, nagyon ideges lett amiatt, hogy nem tudtam velük együtt próbálni. Annyira sajnálom, amit tettem...
Hirtelen lépteket hallottunk. Ilyenkor még van valaki a suliban? Mentünk tovább, majd megpillantottuk a szőke herceget. Nataniel épp indult ki a suliból.
- Nataniel! - Vajon minek szólítja meg Lys?
- Ohh, sziasztok! Mi ez a késői bennmaradás? 
- Próbáltunk.
- Te is, Maya? Csaknem te vagy a másik énekes?
- De. Annyira örülök, hogy bevettek. 
- Akkor jó. Hát, akkor én megyek.
- Várj, Nataniel. Nem tudnád hazakísérni Mayát? Mi Castiellel elfoglaltak vagyunk, viszont félünk egyedül elengedni Mayát. Egyszer ma már összeesett.
- Ohh, persze. Szívesen elkísérem, ha nincs nagyon messze. - Olyan gyönyörűen mosolygott rám.
- Hát... nagyjából 10-15 perc.
- Akkor induljunk is. 
Elköszöntünk egymástól, aztán kiindultam Nattal. Castiel egész idő alatt nem szólalt meg... Fura.
- Köszönöm, hogy elkísérsz. De ha sietsz, nem kell, hazatalálok egyedül is.
- Nem, inkább elkísérlek, minthogy valami bajod legyen. Egyébként, mitől estél össze? 
- Hát... tegnap vettek be, és annyira beleéltem magam, hogy hajnali 3-ig fenn voltam dalszövegeket memorizálni, és semmi energiám nem volt ma. Emiatt a próba közben összeestem. 
- Értem. Hát, gondolom megkaptál érte már mindent Castieltől, úgyhogy nem fogok semmi olyat mondani. Örülök, hogy már jól érzed magad. 
- Köszönöm. 
- Ugye már tényleg jobban vagy? 
- Hát.. őszintén szólva... 
Meg kellett kapaszkodnom Nat pólójában. Ő egyből átfogta a vállam és tartott, nehogy elessek. Elvezetett egy padhoz, majd leültetett, és beült mellém. Mire leültünk, már patakokban folyt a könnyem.
- Én... Mindent... tönkretettem.
- Ez nem igaz, Maya! Hidd el, nem történt semmi. Csak nagyon lelkes voltál. De most tanultál ebből. Nem tettél tönkre semmit.
- De... Semmire sem vagyok jó. Csak énekelni tudok, de van, hogy még arra se vagyok képes!
- Maya! Ne aggódj. Semmi baj nem lesz. Kérlek, nézz rám. 
- Igen?
- Hidd el nekem, semmi baj nincs. Nem azok a fajta emberek, akiket ezzel akadályozni tudsz. Megtörtént, de legközelebb jobban fogsz figyelni, és minden erőddel erősíteni fogod a csapatot.
Erre erősebben kezdtem el sírni. Annyira jól estek a szavai... Miközben sírtam, melegségre lettem figyelmes... Nat átölelt. Nagyon jó érzés volt... Úgy éreztem, semmi baj nem érhet többet. Mintha mindentől képes lenne megóvni. Én is átöleltem őt, és csak sírtam tovább.
- Maya, lassan induljunk tovább, rendben? 
- Ühüm... - még mindig szipogtam kicsit, de kezdtem jobban érezni magam.
Elindultunk hozzám, közben pedig végig beszélgettünk.
- Nataniel, hogyhogy Castiel nem szólt hozzád?
- Ez egy hosszú történet. Tudod, mi utáljuk egymást, hosszú ideje.
- Miért? Történt valami? 
- Mondhatjuk úgy is. Arról az időről nem szeretek beszélni. 
- Kérlek, mesélj kicsit. 
- Hát... Régebben én is a banda tagja voltam. Hárman voltunk, Castiel gitározott, Lys énekelt, én pedig doboltam. De egyszer egy félreértés miatt Castiel azt hitte, hogy el akarom lopni a barátnőjét, és onnantól ez megy. Pedig az a nő csak becsapta. Szóval, röviden ennyi.
- Értem. Azóta rosszban vagytok?
- Igen. Pedig azóta szakítottak, meg megpróbáltam megmagyarázni Castielnek. Nem használt. 
- A bandából is ezért léptél ki?
- Nem kiléptem, Castiel kirakott emiatt. Kicsit kínos erről beszélni. - Lehet hogy kínos, de nagyon cuki nevetése volt, amikor ezt kimondta.
- Kíváncsi lennék, akkor hogy szólhatott pár dalotok.
- Egyébként... Csak hogy ne ragadjunk le itt, hallottál a kilencedikes bálról? 
- A miről? 
- Lesz egy bál a suliban, amit a kilencedikeseknek rendeznek, persze mindenki meg lesz hívva, és általában párokban mennek az emberek. Van zene, ingyen étel, ital, és mindenki táncol. Habár van egy olyan kikötés, hogy fiúkat csak öltönyben, lányokat meg csak rendes báli ruhában engedik be.
- Wow. Mikor lesz?
- Most harmincadikán, pénteken. - Nat lelassított, majd megállt velem szemben. Megfogta mindkét kezem, és a szemembe nézett. - Lenne kedved eljönni velem a bálba? 
A szívem minimum az alapsebesség duplájával kezdett el verni. A szőke hercegem meghívott egy bálba? Mintha valami álomban lennék.
- Még szép. Nagyon szívesen elmegyek veled.
- Köszönöm, Maya. - Annyira gyönyörű a mosolya, már csak ezért megérné belemenni...
- Én köszönöm, hogy megkérdezted.
- Nincs mit. Na menjünk. Milyen messze van még? 
Kicsit elnevettem magam. Nézett is rám Nat, hogy mi olyat kérdezett.
- 2 háztömb. 
- Oh, értem. Akkor menjünk.
Megfogta a kezem, és úgy mentünk tovább. Mikor odaértünk, elővettem a kulcsom, és kinyitottam a kaput.
- Azta. Jó nagy házban éltek. Szüleid nincsenek itthon? Nagy a sötétség.
- Egyedül élek. Szüleim csak nyáron jönnek haza. 
- Értem. Ne hajszold túl magad, rendben? Feküdj le időben.
- Oké. Mindenképp. Köszönöm, hogy elkísértél. Meg hogy meghívtál. Ha van időd, bejöhetnél kicsit. Egy teára vagy valami.
- Köszönöm, de nem lehet. Sietnem kell haza, így is már késésben vagyok.
- Ohh, ne haragudj! Nagyon feltartottalak... Sajnálom.
Nat ránézett az órájára, majd vissza rám.
- Tudod mit? Egy teára mégiscsak bemegyek, ha nem gond.
- Rendben, gyere!
Bementünk a kapun, aztán a kerten át beértünk az ajtóig. Már hallottam bentről a kaparászást.
- Ez mi? 
- Csak a cicám, Sofie. Már nagyon várt haza. Remélem nem vagy allergiás.
- Nem, dehogy. Nagyon szeretem a cicákat. - Akkor szívesen lennék a cicád.... khmm.
- Ennek örülök. Sofie is biztos szeretni fog téged. 
Ahogy kinyitottam az ajtót, Sofie kijött, hozzádörgölőzött a lábamhoz, majd Natanielt is körbejárta.
Bementünk a konyhába. Reggel nem nagyon pakoltam el, de azért talán nincs akkora kupi a pulton.
- Mit kérsz? Kávé, tea, capppuccino, fanta, CocaCola, epres Cappy, meg van még pár dolog.
- Azt kérek, amit te is iszol. 
- Akkor epres cappy.
- Rendben. Azt szeretem.
Amíg elővettem a hűtőből a Cappy-t, hallottam, hogy Nat magához hívta Sofie-t. Ezek szerint tényleg szereti a macskákat. Sofie-t ismerve oda fog menni, és hagyja magát simogatni.
Mikor odamentem kezemben a két pohár üdítővel, azt láttam, hogy Nat a kanapén fekve játszik Sofie-val, aki természetesen felugrott a hasára.
Még szerencse, hogy a kis kávézóasztal a kanapé mellett volt, így le tudta rakni Nathoz az innivalóját.
- Ide rakom, rendben?
- Köszönöm. - Nat felült, én meg leültem mellé.
- Látom, jól kijöttök. Neked nincs cicád?
- Nem lehet. A szüleim elég szigorúak, és úgy gondolják, elvenné az időmet a tanulástól. Úgyhogy a cica nekem csak álom marad.
- Pedig nagyon aranyosak.
- Tudom. Ez a kicsike is az. Szeret játszani.
- Igen. Főleg akkor, amíg nem vagyok itthon. A kedvenc játéka a "szedjünk-szét-valamit-mire-a-gazdi-hazaér-és-rejtsük-el-a-fürdőszobában" játék. Minden napos programja.
- Vicces lehet...
Nat nagyon elgondolkodott. Lehet nem kéne erről beszélnem.
- Egyébként... hogyhogy meggondoltad magad? Azt hittem, késésben vagy.
- Van, hogy ilyenkor indulok csak az iskolából haza. Még ráérek kicsit. Nem sokat, de erre még ráfoghatom, hogy bent voltam.
- Miért vagy bent ilyen sokáig?
- A DÖK-ös cuccokat szoktam rendezgetni, meg ilyenkor szoktam megírni a házit. Ma azért voltam ilyen sokáig benn, mert rengeteg papírmunkát kellett elrendezgetnem, és kicsit sokáig tartott.
- Értem. Nem fárasztó ezt csinálni minden nap?
- Már nem. Megszoktam.
Beszélgetésünk Nat mobilja szakította meg.
- A francba! Ne haragudj Maya, de fel kell vennem.
Gyorsan kivette a táskájából a mobilját, és amíg felvette, még láttam a kijelzőn, hogy az apja kereste.
- Igen? Nem, apám, nem csavargok. Már úton vagyok. Sok volt a papírmunka. Ne aggódj, ahogy hazaérek, meglesz. Szia. -Nat elég mérgesen rakta vissza a telefonját a helyére.
- Baj van?
- Nem, semmi. Viszont mennem kell. Köszönöm a meghívást.
- Én köszönöm, hogy bejöttél. Meg hogy hazakísértél.
Kikísértem Natanielt a kapuba, majd amikor elindult, hátulról megöleltem.
- Köszönöm.
Miután elengedtem hátra nézett, rám mosolygott, és elindult.

Remélem tetszett ez a rész is, amennyiben elolvastad idáig, kérlek hagyj egy kommentet, nagyon jól esne. 💕
Holnap folytatom 😉